AGMISOK "őrködtek" a zsanai beruházás biztonságán

 

Az E.ON Földgáz Storage Zrt. beruházásában került sor a zsanai a földgáztároló kapacitásának bővítésére. A kivitelezésben tucatnyi szakcég, kivitelező, illetve azok alvállalkozói vettek részt.

A 4/2002. (II.20.) SzCsM-EüM együttes rendelet előírja az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során betartandó minimális munkavédelmi követelményeket.

Ezen követelmények teljesülését, a biztonságos munkavégzés feltételeinek EBK (Egészségvédelem – Biztonságtechnika – Környezetvédelem) koordinálását az AGMI ZRt Minőségügyi és Szakértői Irodája látta el, amelynek keretében:

  • összeállítottuk és jóváhagyattuk a tárgyi beruházásra vonatkozó EBK-tervet,
  • ­az elfogadott EBK-terv alapján elláttuk a beruházás során az EBK-feladatokat (oktatás, megelőzés, ellenőrzés, szemlézés),
  • ­koordináltuk a megvalósuláshoz szükséges követelmények és lehetőségek összehangolását, a résztvevő vállalkozók tevékenységét a biztonságos munkavégzés feltételeinek megfelelően,
  • ­a tevékenység megállapításait, naponta többször is, építési naplóba rögzítettük,
  • ­vészhelyzet esetén – annak elhárításáig – a terület vezetőjénél a munka leállítását kezdeményeztük,
  • ­szükség szerint részt vettünk a beruházás koordinációs értekezletein.

A beruházó és a fővállalkozó megelégedésére munkánkkal hozzájárultunk a biztonságos kivitelezéshez.

Az elégedettséget bizonyítja, hogy ezt követően elláttuk a horvát tranzit gázvezeték-építés EBK koordinátori feladatait is.

A kivitelezési munkák közbenső fázisa, … és a végeredmény

Horváth László
Osztályvezető

Boros Ernő
Munkavédelmi részlegvezető

Minőségügyi és Szakértői Iroda
Telefon: 06 1 277-5945; Telefon/fax: 06 1 276-9267

 


 

Ads on: Special HTML

Oldal elejére

Kapcsolódó oldal - Komplex Anyagvizsgálat

AGMI - Az anyagvizsgálatok szakértője - KomplexAnyagvizsgálat.hu

Kapcsolódó oldal - Tiszta Levegő

AGMI - A levegővédelem szakértője - Tisztalevegő.hu

Kapcsolódó oldal - Új Felnőttképzések

AGMI - A Tudás Hatalom! - ÚjFelnőttképzések.hu

Az AGMI ZRt MINDIG PARTNER MARAD!